• Folytatás..12

     ← 

     De sajnos sokszor úgy el voltak a búzában bújva, hogy alig találtunk rá. Mire biztonságos helyre hajtottuk őket akkora már a zivatar is odébb állt mi gyerekek, pedig csak csurom vizesen mentünk be a lakásban, hogy keresünk valami másik ruhát, ami nem csöpög a víztől. Az igazsághoz az is hozzájárul, hogy akkoriban még olyan meleg esők voltak, nem úgy, mint manapság. Meséli nekem Sára. Amikor első osztályos voltam akkor még a szomszédasszony disznójától is féltem mondja tovább a történetét. A velem egy idős másik szomszédban lakó fiú mindig elkísért addig, hogy a nagy koca ne hogy bántson engemet. Még ma is elevenen él bennem ez. Hisz Diós Imi is csak 6-7 esztendős lehetett, amikor ezeket, a hősies tetteket véghezvitte, talán már nem is emlékszik ezekre, az eseményekre sem. De ha most belegondolunk abban, hogy mi is történhetett volna, ha tényleg megtámad az a hatalmas állat bennünket. Most úgy érzem nem is voltam annyira biztonságban, de Imi mellett azt éreztem, nem kell félni minden rendben, van. Telt –múlt az idő az egyik alkalommal az édesanyám és a malacos szomszédasszony együtt ment kifelé a tanyára, majd én pedig mögöttük ballagtam, és közben hallgatóztam, mit is beszélgetnek. Arra lettem figyelmes, hogy mondván „hülye vagy te komám, bolond vagy te komám”Ezt én már csak nem tűrhettem el, ha az anyukám, nem mondta vissza neki, hogy foglalkozzon inkább magával és ne őt bántja. Egyet sem gondolkoztam, hátúról Róza nénit úgy fenékben, rúgtam, majd gyors mozdulattal elillantam onnan, félve attól, hogy ha elkap, kapok egy-két pofont, de ennek még ma sem jött el az ideje és már tudom nem is lehetséges, mivel a néni már réges-rég halott. Szerintem jót nevettek azon, hogy én, mint kis gyermek megvédi az édesanyját az ilyen támadásoktól. Az egyik alkalomkor, amikor csak mi gyerekek tartózkodtunk a tanyán kint, Olyan szomjas voltam, hogy azt hittem rögvest elájulok.

     ← 


  • Commentaires

    Aucun commentaire pour le moment

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Ajouter un commentaire

    Nom / Pseudo :

    E-mail (facultatif) :

    Site Web (facultatif) :

    Commentaire :