• Folytatás..14

     → 

     A nagy melegben a tanya hátánál leltek menedéket és ott is ebédeltek meg, én, mint apró gyermek figyeltem őket, ne hogy valamihez nyúljanak, ami nem az övéké, de ők nem bántottak semmit sem. De ott volt az a fránya fiú gyerek, aki alig volt idősebb, mint én egész nap a tanyában csatangolt és én pedig a nyomában, mint egy kutya. Már délután tájban lehetett, amikor a nagy gémes kutat felfedezte. Fiúgyermekként húzott egy vödör vizet a kútból, majd a vödröt a kút kávájára tette és azt mondta, gyere ide. Én, mit sem sejtve, odasétálva úgy nyakon öntött azzal a hideg vízzel, hogy még most is érzem, ha reá gondolok, minden szőr feláll a hátamon még ma is. KB kettő éve találkoztam az akkori kisfiúval, akinek mondtam, hogy miért öntött nyakon annak idején a hideg vízzel és ő csak nézett rám nem is emlékezett erre. Csak az én agyamban van ez az esemény eltárolva, ő ezt csak egy egyszerű csínynek fogta fel. Mészáros Pisti mosolygott, majd bocsánatot kért, hogy ezt tette velem annak idején.”Tudod nem voltam valami jó gyerek, amikor még kicsi voltam,”ezzel védekezett és én ezt a bocsánat kérését elfogadtam, mert az óta annyi idő eltelt, közben rájöttem, hogy a gyerekek nem, mint olyan, mint felnőtt emberkét viselkedik. Úgy mond, akkora benő a feje lágya, és ha lehetne visszamenni az időben, akkor sok mindent megváltoztatna. Közben eszemben jutott, hogy édesanyám milyen csodás kenyeret sütött hetente. A mai fiatalok elmennek a boltban és megvásárolják a számukra tetsző kenyeret, és még válogatnak is, hogy milyen ízesítésű legyen.

    Mert ma az üzletekben legalább öt-hat fajta kenyeret lehet kapni, de régen, amikor én gyerek voltam nem volt ez így. Igaz a boltban is lehetett vásárolni egy fajta kenyeret, vagy ha azt is megcsinálták, hogy lisztet vittek a boltban és azt az eladó megmérte majd adott érte annyi kenyeret, amennyit a liszt ért.

     

     

     

    → 


  • Comments

    No comments yet

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: