←→ 

 Az én anyukám minden héten sütött öt nagy kenyeret a kemencében, az volt az igazi, amikor kisült és még forrón a kenyeret megszegve rákentük a zsírt és az azonnal szétolvadt rajta. Olyan finomságokat a mai gyerekek nem is tudnak elképzelni, nemhogy enni belőle. Elég sok munkával járt a kenyérsütés, már este megszitálta anyu a lisztet a nagy sütőteknőben, de előtte még vennünk kellett a Szikszai nénitől, ha jól emlékszem Pál korpát, ezt manapság élesztőnek nevezik. A megszitált liszt közepében langyos sós vizet öntött, majd a korpát is bele tette és hozzá egy kicsike lisztet is kavart. Amiben a korpa kora reggelre megkelt és ekkor az anyukám az összes lisztel, összedolgozta, majd hagyta pihentetni, hogy megkeljen. Akkor azt öt felé vágyta majd ismét alaposan, kidolgozta. Ekkor olyan kerek kosárkákban konyharuhát tett és abban beletette az összedolgozott tésztát.

Majd a kosárkákban tett kenyereket ott hagyta, hogy keljen még egy kicsit. Csak annyit, míg az édesanyám a kemencét felfűtötte annyira, hogy a kenyér megsüljön. Az pedig addig kellett fűteni, míg a kemence alján a szívanó nem szikrázott. (A szivanó egy olyan fából készült eszköz, amivel a szalmát föl lehetett tolni a kemencében és a parazsat is ezzel az eszközzel igazították el mielőtt a kenyeret a kemencében, rakták volna.) Ha igen ekkor már pont megfelelt a kenyér sütéséhez. Amikor már a kemence is megfelelő meleg volt, ekkor a kosárkákban lévő tésztát egy nagy fából készült lapátra tették egyenként, majd betolták a forró kemencében, ha mint egyiket sikerült berakni, akkor az előtét is becsukták, és már sülhetett is a finom házi kenyér. Ami körülbelül 4 órát vett igényben. (Az előte egy olyan kemence ajtót jelent, ami egy formázott fa kívül-belül betapasztott ajtó.) De mielőtt a kemencében vitték volna a kenyereket, előtte a késsel keresztben egy-két vonalkát húztak rajta, hogy formás legyen, ha megsül. Amikor kisült a finom illatát már messze földön lehetett érezni és nincs is hozzá hasonló illat.

 ←→