←→ 

Ekkor édesanyám megszegte a tűzforró kenyeret és házi zsírral bekente, majd ahogy kente a zsírt, az olvadt el, rajta és ha nem féltünk hogy megsüt, már ehettük is a friss ropogós zsíros kenyeret. A mai gyerekek el sem tudják ezt képzelni, hogy milyen finom volt és laktató is, csak vigyázni kellett vele, ne hogy sokat együnk belőle, mert a forró kenyér könnyen megülte az ember gyomrát és a következmény az volt hogy egy-két nap fájdogált a hasunk tőle. De ha betartottuk a szabályt, akkor nincs olyan mai pizza vagy hamburger, ami vetekedni tudna ezzel a frissen sülttel. Meséli mosolyogva Sárika, de annyira belejött a mondani valójában, hogy tovább folytatta azt. Majd elfelejtettem, hogy amikor a kenyeret a kosárkákban tette az édesanyám. Megmaradt tésztából lángost készített. Nagy kerekre nyújtotta majd az égő kemencében betolta a sütőlapáton, amikor megsült minden finomságot raktunk rá. Így teli hassal nem volt nehéz kivárni, azt hogy mikor sül ki a határom túlra elszállott finom illatú kenyér. Ma már nem igazán szokás a kenyérsütés, sem falun, sem városban. Így a mai gyerekek ettől a csodálatos élménytől is megfosztva érezhetik magukat.

  Közben a jutott eszemben hogy egy alkalommal a tanyánk ereszaljában hatalmas patkányt fogtam meg. Ezt nem úgy értelmezd, hogy utána szaladtam és megfogtam, ennek is története van. A tanya olyan tégla alapú volt és előtte, mielőtt a konyhában léptünk volna a ház eleje fagerendás a tetejét, pedig cseréppel födték be. Ezt ház eleinek neveztük és ott körülbelül 4-5méter hosszú nagygerenda, a fal mellett egy pár téglára rátéve. Egy alkalommal azt vettem észre, hogy valami kilóg a gerenda alól, olyannak láttam, mintha egy ostorszíj lett volna ott. Meg fogtam a szíjat és ki akartam venni de, nem jött így hát elkezdtem húzni azt, akkor ijedtem meg amikor, éreztem, hogy az általam szíjnak vélt valami, kaparni kezdett.

 ←→