• Folytatás..2

     

     ←→  

     Közben nem is merte mondani az asszonyának, hogy valami rosszat álmodott és azért nem fogja be a lovakat, mert az egyik úgyis mindentől fél. Arra gondolt, hogy az úton valami baleset lehet a lovai miatt. De sajnos nem ez volt az álomban, csak rosszul értelmezte, de azért mégis jó hogy hallgatott a szívére, mert történt, ami történt akkor, Dévaványán, amely kisded megkapta az injekciót, mind meghalt azon a napon. A mi Sáránk szerencsés lehetett vagy pedig az őrző angyalkája vezette az apja gondolatait. Hősünk sokszor hallotta ezt a történetet, de nem hitte el, gondolta az apja szeret, viccelődni azért mondja azt, hogy megmentette a haláltól, amikor kicsike volt. Sok évvel később azonban egy véletlen beszélgetésre lett figyelmes az általunk nagyra becsült Saci. A helyi K.T.SZ.-ben dolgozott, mint csillárszerelő és az egyik munkatársa Jutka mesélte hogyan halt meg az első gyermeke. Az injekcióról vitte hazafelé és fél úton már halott volt. Aki azon a napon kapta meg a kötelező oltást az, mind meg is halt, mert később kiderült, hogy rossz volt a szérum. Majd rákérdezett Jutkára hogyan és mikor is volt ez. Ebből kiderült, hogy igen ugyanarról a napról van szó, mivel az ő fia is olyan idős volt, mint Sára, egy-két nap különbséggel. Ekkor tudatosult Sárában, hogy mindvégig igaz történetet mondott az édesapja, amit eddig a napig nem hitt el sem. De térjünk vissza a még kicsike gyermek további életének leírásához.

    A további élete nagyon jó, a nagylány tesók imádták, lehetett anyáskodni felette. Hisz a hozzá legközelebb is öt évvel idősebb, mint ő. Két-három éves lehetett, amikor olyan beteg lett egy éjjel, azonnal orvoshoz vitték. Az édesapja befogta a lovait és nem mérlegelt, hogy éjjel van vagy nappal, mentek. A doktor sokáig vizsgálta és injekciót is adott neki majd várta a hatását, míg azt mondta a szülőknek haza, mehetnek, de holnap reggel amint virrad, azonnal hozzák vissza a gyermeket, mert látni szeretném. 

     

     ←→  


  • Commentaires

    Aucun commentaire pour le moment

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Ajouter un commentaire

    Nom / Pseudo :

    E-mail (facultatif) :

    Site Web (facultatif) :

    Commentaire :