• Folytatás..3

     ←→ 

    Reggel, amikor a kakas kukorékolt akkor már a lovas kocsi ismét a város felé vette az irányt. A nagyra becsült Sándor dr-hoz, aki még aludt, amikor megérkeztek a gyermekkel, a kedves felesége fogatta őket, és rögvest kérdezte, hogy a kislány miként érzi magát? A szülők elmondása szerint már sokkal jobban van, mint az éjjel.
    De a doktor úr látni szeretné, azt mondta, amikor elmentünk. Rendben van mosolygott az orvos feleség, keltem is az uramat, csak azért kérdeztem rá. Mert az éjjel, amikor elmentek a férjem még sokáig nem tudott elaludni azt mondogatta, hogy reggelre meghal ez a gyermek. Nagyon bántotta, hogy talán még valamit tehetett volna érte, de akkor már elhagyták a város határát a Katalszegi dűlő, pedig igen messze van. Az orvos közben meghallotta a beszélgetést és azonnal kisietett, úgy ahogy az ágyból kikelt egy gatyában szaladt és már is nézte a kislányt. A szeméből pergett a könny, az ötvenes éveiben járó orvosnak, összetette a két kezét és azt mondotta „csak nem volt hiába való a sok ima, amit az éjjel mondtam ezért a gyermekért”.

    Hamarosan meggyógyult és vidám kis lányként élte az életét, a végtelen pusztaságban csend és béke honolt. Amerre a szem ellátott mindenütt csak búzamező, Itt aztán lehet élni, nem kell félteni a gyermekeket a város poros piszkos zajától és az autóktól sem. Hát abban az időben még nem sok autó rótta az utakat, de azért néha egy-egy traktor, vontató zörgős csattogós hangja csengett át a tájon. Valahol messze egy gépjármű hangja zengte be az egész rónát. A nyarak így teltek és jött a kegyetlen tél, aki lakott tanyán csak az tudja milyen is az.(vagyis milyen volt akkor?) Mert a mai gyerekek már nem is ismerik a telet. Méteres hó és sehol sincs, egy jel sem vajon hol lehet a kanális.(az egy árok, ami minimum 1, 5m, de lehet 2 méteres is.) Olyankor csak a járhatott ezen a vidéken, aki  ismerte, mert minden lépését meg kellett fontolni.

      

     


  • Comments

    No comments yet

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: