• Folytatás..7

     

     ←→ 

     Az idő gyorsan telik és a napok, hetekké azok pedig hónapokká válnak, míg az általunk nyomon követett Sárika már öt éves lett Az anyukája újabban sokat jár orvoshoz és olyan esett is, előadódik, hogy hetekig nincs otthon. Még szerencse hogy a nagyja gyerekek már tudnak vigyázni a kicsire, de azért néha nem ártana a körmükre nézni mivel a 17 éves Lajos nekilát dohányozni, de mindenre figyel, ezért a kisebbeket is kényszeríti, hogy szíjanak bele a cigijében, így nem tudják beárulni az apánál. Felnőtt fejjel, amikor Sárának mondják, ha eddig nem dohányoztál, már ne a szokjál rá, erre ő „öt éves voltam, amikor először cigiztem, néznek, és csak hallgatnak, közben érzem, nem hisznek nekem”. Pedig ő tényleg nem hazudik, de ki hinné el azt, hogy 5 évesen dohányozik egy gyermek, ha csak egy-két szívást is. Egyre rosszabb idők jönnek, az édesanyja már ismét ki tudja, hol van. Míg egy napon megjelennek az akkori városházáról a gyermekvédelmiek, hogy intézetben vigyék a három legkisebb gyereket. Természetesen az apa jelenlétében. Mindent körben néznek, és azt állapítsák meg, hogy nincs, semmi probléma, csak az anya hol van? A kamra kivételesen teli van mindenféle finomsággal, mivel a télen legalább négy nagy hízót vágott le az apjuk.

    Ott lóg a sok kolbász a rúdon, a szalonna és a sonka mellett. Három –négy zsák lisztet is láttak a kamra másik sarkában és egy hatalmas zsák kristálycukor is, ott álldogál szótlanul. Van egy gyönyörű tehénkéjük is, a Bimbó, ami annyi tejet ad naponta, hogy még másoknak is jut belőle. Mindig van az asztalon, a tejen kívül kávé és tejföl, túró is. Így hát már a gyerekek nem szenvednek élelemben hiányt „csak az

      anyában” Az apa kérésére engedve úgy döntenek, mivel a gyermekek is mind azt szeretnék, hogy maradhatnak. Ha mégis meggondolná magát, csak szóljon és jönnek, viszik őket el.

      ←→ 

     

     

     


  • Comments

    No comments yet

    Suivre le flux RSS des commentaires


    Add comment

    Name / User name:

    E-mail (optional):

    Website (optional):

    Comment: