• Nagy szerelem

     

    Nagy szerelem

    Megláttalak és éreztem, hogy gyorsabban ver a szíved,
    Pedig akkor még nem is tudtam az életem-élem le veled.
    Csodás szerelem volt, csillagokat együtt számoltuk,

    Közben behunyt szemmel, fényes nappal is álmodtunk.
    Az idő gyorsan röpült velünk, s mire észre vettük,

    Akkora már felnőttünk, mert anya és apa lettünk.

    Mindenki csak minket nézett, milyen fiatalok és szépek,
    Szeretik egymást ez nem vitás, mert a szemeikben ott a láng.

    Megláttalak és éreztem, most vagy soha itt a szürke mától,
    Az én szívem is sokkal gyorsabban zakatolt, a csodától.
    Elmondani azt ma sem tudom, hogy mi történt velem,
    Akkor és ott fölkapott s repített, mint a szél, a szerelem.
    Egy életen át mindig összekötött egy láthatatlan fonál,
    Néha-néha mi láttuk, és ne bántsuk szavakkal.
    Amíg együtt éltünk semmit sem éltünk meg haraggal,

    Köszönöm hogy itt voltál velem, most idegen helyen távol.
     

    Megláttalak és éreztem, csak a halál választ el minket,

    Ami azóta megtörtént már, hogy réges-rég elérkezett.
    Mikor jövök ki az egyedüllétből, hisz rám talált a magány,

    Vívódok, harcolok, meddig tarthat ez még, csak talány.

    Úgy érzem, hiába küzdök ellene, nem találom a jót,
    Pedig lehet csak keresnem, kellene azt a bizonyos ajtót.

    Haza érve némaság fogad és nagy a csend,

    Farok csóválva csak a kutyám és a macskám örvend.
     

    Megláttalak és éreztem, ebbe a szívem beleszakad,
    Több, mint két év elteltével is, tehetetlennek érzem magam.
    Elvesztettem valakit, aki a számomra a világon nagyon fontos,

    A rosszért nem kell küzdeni, erre gondolva szívem bánatos.
    Nekem is véget ér minden egyszer, amiért érdemes volt élni,
    Sorsunk meg van írva és a végzet, előle nem lehet kitérni.
    Ahogy a fákról szép lassan, csendesen hullnak ősszel a levelek,

    Mint a homokóra tartalma, úgy az életnek percei is leperegnek.

    Megláttalak és éreztem, de neked ez nem számít már.

    Könnyeim gördülnek és csillognak a gyenge Holdfényben.

    Milyen szép is volna minden, ha az álmok valóra válnának,

    Itt és bárhol, boldogabb embere nem lenne a világnak.

    Csodás éveket éltünk meg együtt, amit csak kívántunk,
    Mindent megtettünk és mindig mindent kivártunk.

    Harminchét esztendő, ennyi, ami jutott nekem belőled,

     Nem tudom elfogadni, azt hogy most már nem hallok felőled.


    Mazsu

    Nagy szerelem