←→ 

 
Sára megfogta mind két fülét, és úgy mondta neki ”Bogár, na, menjél már” de a türelmes. Volt olyan, amikor a sok –sok malac messze eltávolodott a tanyától. Sacika látta meg ezt, szólt a kutyájának hajtsa vissza őket és mutatott a kis kezével neki hol is, vannak azok a malackák. Bogár rohant egyenest, mint egy puskagolyó. Amikor már majdnem beérte a sertéseket akkor egy hatalmas körrel az állatok mögé fordult, s már hajtotta is vissza az elkóborolt huncut kis röfikéket. Egy alkalomkor pedig legfiatalabb bátyját Petit mentette meg a biztos haláltól, Ő nyugodtan tangóharmonikázott a kertben, közben legeltette a tehén nagyságú bikaborjút, Peti csak azt vette észre, hogy a kutya fölmordult és ugrott egyet, majd amikor fölnézett nem hitt a szemének. Mit gondoltok mit látott? Hihetetlen, amit most leírok nektek. A fiú és a hatalmas bika állat között körülbelül egy méter távolság volt, majd köztük ott áll Bogár kutya a bikával szembe. Mondom állt kettő lábon és a két mellső lábát a bikának, tartotta. Az apa amint meghallotta ezt, hogy a bikaborjú milyen haraggal támadott fiára azonnal ment és intézkedett. Már másnap el is szállították a megvadult állatot. A kis lány és a kutyája egy idősek voltak, a nagyon emberbarát eb 14 évet élt együtt a családdal, majd hosszas betegség után elköltözött az élők sorából.

 Az egyik alkalommal Lajos befogott egy méhcsaládot (ő a középső fiú) majd nyáron sokat nézték a gyerekek, hogyan dolgoznak és milyen keserves munkával, keresik meg a téli élelmet, a mézet maguknak. Mi emberek meg csak úgy elvesszük tőlük. Olyan rend és trend van a méhcsaládban, hogy egyik –másik ember példát vehetne róluk. A gyerekek megfigyelték, azt is, amikor egy-egy dolgozóméh megérkezik a munkából, az ajtóban álló őrök mindenkit leellenőriznek, csak ezután mehetnek be a kaptárban. Ha valami betolakodó méh jön és nem ebben a családban él, azt ott nyomban kivégzik szó szerint.

 ←→ 

 

 

 ←→ 

 

 Sárát és Icát az öt évvel, idősebb testvért bevitték a városban, ahol a nagynéni Juci vállalta, akinek sajnos nem volt gyermeke, hogy gondját viseli a zimankós időben a két kicsi lánykának. Mire eljön, a nyár már ismét a tanyán élvezhetik a kellemes napokat. De közben sok minden történt és a kicsike Sára nem igazán fogadott szót az apja testvérének. Az egyik alkalomkor a kályhához tartotta a cirokseprűt, és amikor elkezdett füstölni gyorsan bedobta az ágy alá, ne hogy meglássák az újabb csíntevését. Még szerencse a Juci néni mindent látott így sem, a gyerekeknek sem a néninek nem lett nagyobb baja. De tovább nem szerette volna a gyerekek gondozását, félt, hogy ez bár mikor megismétlődhet, jaj, mi lesz, ha nem lesz résen? Így többé a gyerekek a tanyán töltötték nem csak a nyarat, de a telet is.

Évek teltek, s napok múltam a kis Sára meg tanult beszélni, Igen ám, de egy kicsit pöszén. Mondogatta is az apa, hogy bizonyosan, azért mert a bölcsőből kiesett, amikor még aprócska gyermek volt és a nagyobbik nővére Teca ki akarta venni onnan. Majd kinövi, gondolták, és nem sokat törődtek vele. Valójában talán tetszett is nekik hogy mindent olyan másképpen mond ki, mint a többi gyermekük. A legjobb barátja a hatalmas termetű fekete nagy szőrű Bogár kutya, mondhatnám azt a mai elnevezéssel bébiszitter. Ez egy olyan okos állat, hogy a csetlő-botló kislányt mindenhová követte, és ha ne talán a kutya úgy vélte rossz irányban megy a lányka, ott veszély fenyegetheti, akkor elébe állt és nem engedte tovább, fellökte, hogy az a fenekén találta magát, amikor felállt és ismét arra akart menni újra a popsiján landolt. Ez addig tartott így, míg nem indult el a másik irányban. De naponta lehetett ezen az állaton lovagolni vagy jobban mondva kutyagolni. Amikor elfáradt majd leült a két mellső lábát kinyújtotta és az istenért sem, mozdult onnan sehová sem. Nem szólt, nem morgott és még a fogát sem vicsorította, csak ült és várta, hogy leszálljanak róla.

 ←→ 

 

 ←→ 

Reggel, amikor a kakas kukorékolt akkor már a lovas kocsi ismét a város felé vette az irányt. A nagyra becsült Sándor dr-hoz, aki még aludt, amikor megérkeztek a gyermekkel, a kedves felesége fogatta őket, és rögvest kérdezte, hogy a kislány miként érzi magát? A szülők elmondása szerint már sokkal jobban van, mint az éjjel.
De a doktor úr látni szeretné, azt mondta, amikor elmentünk. Rendben van mosolygott az orvos feleség, keltem is az uramat, csak azért kérdeztem rá. Mert az éjjel, amikor elmentek a férjem még sokáig nem tudott elaludni azt mondogatta, hogy reggelre meghal ez a gyermek. Nagyon bántotta, hogy talán még valamit tehetett volna érte, de akkor már elhagyták a város határát a Katalszegi dűlő, pedig igen messze van. Az orvos közben meghallotta a beszélgetést és azonnal kisietett, úgy ahogy az ágyból kikelt egy gatyában szaladt és már is nézte a kislányt. A szeméből pergett a könny, az ötvenes éveiben járó orvosnak, összetette a két kezét és azt mondotta „csak nem volt hiába való a sok ima, amit az éjjel mondtam ezért a gyermekért”.

Hamarosan meggyógyult és vidám kis lányként élte az életét, a végtelen pusztaságban csend és béke honolt. Amerre a szem ellátott mindenütt csak búzamező, Itt aztán lehet élni, nem kell félteni a gyermekeket a város poros piszkos zajától és az autóktól sem. Hát abban az időben még nem sok autó rótta az utakat, de azért néha egy-egy traktor, vontató zörgős csattogós hangja csengett át a tájon. Valahol messze egy gépjármű hangja zengte be az egész rónát. A nyarak így teltek és jött a kegyetlen tél, aki lakott tanyán csak az tudja milyen is az.(vagyis milyen volt akkor?) Mert a mai gyerekek már nem is ismerik a telet. Méteres hó és sehol sincs, egy jel sem vajon hol lehet a kanális.(az egy árok, ami minimum 1, 5m, de lehet 2 méteres is.) Olyankor csak a járhatott ezen a vidéken, aki  ismerte, mert minden lépését meg kellett fontolni.

 ←→ 

 

 

 ←→  

 Közben nem is merte mondani az asszonyának, hogy valami rosszat álmodott és azért nem fogja be a lovakat, mert az egyik úgyis mindentől fél. Arra gondolt, hogy az úton valami baleset lehet a lovai miatt. De sajnos nem ez volt az álomban, csak rosszul értelmezte, de azért mégis jó hogy hallgatott a szívére, mert történt, ami történt akkor, Dévaványán, amely kisded megkapta az injekciót, mind meghalt azon a napon. A mi Sáránk szerencsés lehetett vagy pedig az őrző angyalkája vezette az apja gondolatait. Hősünk sokszor hallotta ezt a történetet, de nem hitte el, gondolta az apja szeret, viccelődni azért mondja azt, hogy megmentette a haláltól, amikor kicsike volt. Sok évvel később azonban egy véletlen beszélgetésre lett figyelmes az általunk nagyra becsült Saci. A helyi K.T.SZ.-ben dolgozott, mint csillárszerelő és az egyik munkatársa Jutka mesélte hogyan halt meg az első gyermeke. Az injekcióról vitte hazafelé és fél úton már halott volt. Aki azon a napon kapta meg a kötelező oltást az, mind meg is halt, mert később kiderült, hogy rossz volt a szérum. Majd rákérdezett Jutkára hogyan és mikor is volt ez. Ebből kiderült, hogy igen ugyanarról a napról van szó, mivel az ő fia is olyan idős volt, mint Sára, egy-két nap különbséggel. Ekkor tudatosult Sárában, hogy mindvégig igaz történetet mondott az édesapja, amit eddig a napig nem hitt el sem. De térjünk vissza a még kicsike gyermek további életének leírásához.

A további élete nagyon jó, a nagylány tesók imádták, lehetett anyáskodni felette. Hisz a hozzá legközelebb is öt évvel idősebb, mint ő. Két-három éves lehetett, amikor olyan beteg lett egy éjjel, azonnal orvoshoz vitték. Az édesapja befogta a lovait és nem mérlegelt, hogy éjjel van vagy nappal, mentek. A doktor sokáig vizsgálta és injekciót is adott neki majd várta a hatását, míg azt mondta a szülőknek haza, mehetnek, de holnap reggel amint virrad, azonnal hozzák vissza a gyermeket, mert látni szeretném. 

 

 ←→  

  → 

Történekünket hogyan is kezdhetném, mint hogy Sára a múlt század ötvenes éveinek közepén megszületett.

Az elmondások szerint igen kicsi baba volt, de nagycsaládban került mivel már öt testvére várta otthon őt. Nem tévesztettem el, abban a kiváltságos helyzetben került, hogy szülőotthonban láthatta meg a napvilágot. A többi idősebb három fiú és kettő lány testvére, még ezt az élményt nem élhette át.

Már mondanom sem kell, azt hogy Sárával nyolcra nőt a család. Ami igazán nem kedvező, nem, csak, azért mert még kevesebb jutott az addig is szűkösen élő gyerekeknek, de az első szülött fiú Istvánnak, aki már a 21-ik évében járt igencsak kényelmetlen s nem szeretem volt a kisbaba. Szégyellte is mivel ő már a lányokhoz járt. Most mit mondjon azoknak, ki ez a kis lányka? Hát gondolt egyet, és amikor a húgáért mentek a szülőotthonban, az előre elkészített úgy nevezett bölcsőt ő otthon szétszedte és össze-visszatörte. Mi járhatott a fejében ezt még ma sem tudta megfejteni az akkor még pólyás, de idő közben megöregedett Sára.

Pedig élete során ezt többször átgondolta, egyszerűen nem értette meg, miért nem örültek neki lelkesen, mint minden újszülöttnek szokás. A szülők sem voltak annyira fiatalok már mivel az apa 46 éves, az anya 42-ik évét taposta.

Hátha engem kérdeznétek akkor ez a Sára úgy hiányzott ebben a családban, mint az ember hátára egy hatalmas púp. Gondolom, hogy a családtervezés sem olyan egyszerű abban az időben, mert a fogamzás elleni védekezés abból állhatott, hogy az anya nem akarta az olyan szeretkezést, amiből gyermek születhet, az apa pedig erősebb volt, s győzött. Telt múlt az idő a bébi szépen fejlődött és semmi probléma nem akadt, az anyának is bőséges a teje. Kettő-vagy három hónapos lehetet, már amikor egyszer a ligában kellett volna vinni súlymérésre és valamilyen injekciót is mondtak, hogy meg kell kapnia. Kint tanyán éltek és az apa éppen nem ért rá hogy elvigye a gyermekét, gondolta nem késik az, ha a jövő héten visszük be a városban és akkora már még nagyobb is lesz.

 →