• Visszatekintés

     

    Visszatekintés

    Lassan itt a vég, menni kell a hosszú útra,

    Itt hagyni mindent, szeretnék leszámolni a múlttal.
    Mely olyan sokszor jót és rosszat, adott nekem,
    Mint egy gyermek, aki mindig játszik velem.
    Játék volt ez és csak a szív, játéka csupán,
    S több rosszat, mint jót, vagy erre emlékszem talán.

    Én csak boldog akartam lenni, míg élek veled,
    De ezt lehetetlenné tették az égiek neked.

     

    Lassan itt a vég, mennyi minden ért engem,

    Közel hatvan év megedzette testem és lelkem.
    Sokat küzdöttem, míg gyermekeim felnőttek,

    De úgy érzem, érdemes volt élni értük, megtennem.

    Vannak még mindig, jó és rossz érzelmek,

    Olyan sok dolog, amin, nem enyhít az idő, sérelmek.

    Hisz rég megbocsátottam, ezért nem is panaszkodom,

    Tudjátok hogy tőletek is szeretettel búcsúzom.

     

    Lassan itt a vég, sokan itt hagytak, bevallom, hiányzik,
    Senkire nem haragszom, mert mindenki hibázik.

    Az ők fejük felett is hamar eljárnak az évek,
    Csak azt veszik észre, hogy megfakulnak a fények.

     Nem akartam én sohasem senkit sem zavarni,
    hagytam őket csendben nyugodtan élni s aludni.

    Hogy megtalálja mindenki a kívánt vágyait,

    A fák lombjai alatt szerte azoknak árnyait.

    Lassan itt a vég, az utamat, amit végig járok,
    Azon csak közömbös emberekkel beszélek és látok.
    Valamikor réges-rég mindig mindenkiben bíztam,
    Ezért az életemben nagyon-nagyon sokat sírtam.

                Elsírtam már rég az összes könnyeim itt legbelül,
    Nincs más velem, csak mellém a magány szegül.
    Lassan véget ér minden és a szívem sem fáj újra,
    Mindenki elhagyott, akire, annyira számítottam a múltban.
    Mazsu

     

    Visszatekintés