←→ 

Azt hiszem, itt már senki nem törődik senkivel csak a saját maga kis burkolt világában él. Pedig most aztán igazán kellene, a legkisebbre a figyelem mivel kezdődik az életének egy igen fontos szakasza az iskola. Amint már említettem a beszédével még mindig vannak, problémák egyes betűket nem tud kiejteni, és senki nem tanítja, hogyan is mondja ki.

  Szeptember elseje, ezt minden gyermeknek, aki iskolában indul, egy nagyon nagy lépés az életében. A mi kis fősünknek is elérkezett ez a pillanat és nem mondhatnám azt, hogy öröm teljes volt. Amikor az édesanyja a kezét elengedte majd egy hatalmas nagy teremben, hagyta. Rajta kívül még sok-sok kis lányka és fiú is volt ott, ha jól emlékszem, akkor 44 gyermeket hoztak azon a napon ide, hogy elkezdje azt a bizonyos első osztályt. A tanító bácsi egy igen öreg és szigorúnak látszik, a kezében egy fából készült vonalzót szorongat. De vajon miért van mindig nála ez a vonalzó? Ezt nem csak Sára, de a többi gyermek sem, tudta el sem képzelni, alig telt el néhány nap és sajnos rá kellett döbbenni az igazságra hogy a vonalzóval, Néha-néha odacsap az idős tanító. De a legrosszabb még ezután kezdődik. Ha valaki nem tud, valamire válaszolni azt azonnal a sor végére állítja, és amikor minden gyermeket meghallgatott, akkor jönnek az erős és kegyetlenségek.”Előbb a jobb kezed tartsd ki „mondván a nevelő, majd odacsap a gyermeknek a körmére a favonalzóval akkorát, hogy ha rá gondolok, még ma is fáj a helye. De ez nem elég ekkor mondván „most a bal kezedet tartod ide úgy, hogy minden körmödet láthassam” és oda is ráüt a kegyetlen tanár úr. Így hát hamar kiderül nem is olyan jó iskolában járni, mint gondolták a gyerekek. Abban az időben még nyoma sincs az örökírónak. De még a töltőtollat sem vehetik a kezükben az első osztályos gyermekek. Hogy mivel tanulnak meg írni mégis? Hát ezt is elmesélem, csak egy kis időre van  szükségem, mert a saját gondolataimat is elő kell vennem.

 ←→

 

 

 

 

 ←→ 

Este nagy lakomát csaptak és minden féle finom falat került az asztalra, disznótorkor ez így szokás. Elő ételként egy jó orja leves házi készítésű csigatésztával, majd követi a töltött káposzta finom tejföllel és hogy biztos mindenki jól lakjon, meg is kóstálják a nap folyamán készült kolbászt, s hurkát hozzá némi savanyúságot és véleményt lehet mondani a napi munka minőségéről is. A házi gazda kínálja az étket, hogy biztos mindenki tele gyomorral térjen haza. Mondogatja is „szedjen még bátram Zsuzsika a töltött káposztából is”, az pedig „köszönöm, de már nem kérek többet, mivel igencsak tele ettem magam”. Erre a kis Sára felugrik és gyors mozdulatokkal teli, szedi a Zsuzsika néni tányérját csurgóra, vagyis annyira hogy a leve már folyik is kifelé a tányér szélén. Az édesapja ezt látván, a kislányának ad egy úgy mond nyaklevest, ezért a viselkedéséért. Talál akkor még el is sírta magát, hogy ott a vendégek előtt kikapott, visszagondolva ez volt életi első és utolsó, amikor az apja odacsapott neki, de egy életre megtanulta, hogyha egy vendég, ha nem kér, akkor nem molesztálja és nem is kínálja többször. Hátha engem kérdeznétek, szerintem, még egyszer-kétszer megkérdezhetné, hogy hátha nem gondolta idő közben meg magát a kedves vendég, s szívesen fogyasztana az elébe tett ételből vagy italból, de a mi Sáránk ezt az óta sosem kérdi még kétszer. Ha nem kell, elsőnek akkor az legyen úgy, őt ezért sosem ütik nyakon még egyszer. Esetleg azt mondják róla, hogy sajnálta az étket, amit a vendégei elé rakott, de ez nem igaz, mert akkor nem is tette volna oda. Ebből kiderül, hogy igenis egy-egy szülői intésnek milyen nagy hatása lehet a gyermekre egy életen át.

Mire Sári betölti a 6-ik életévét akkorra annyira, szétmegy, a szülök kapcsolata, este úgy alszik el, hogy veszekedés és kiabálásra, de sajnos a reggeli ébredés is ezzel az előbb említett civakodással folytatódik.

 ←→ 

 

 

 ←→ 

 Sára még alig-alig érti, hogy miről is van szó, de az apja ölébe bújva úgy érzi, biztonságban van. Pedig ha tudná, hogy ezt hányszor fogja az édesapja a szemükre vetni Az anya kimaradását az orvosok, azzal magyarázzák, meg hogy nagyfokú agy-érelmeszesedése van és ez csak fokozódni fog az évek folyamán. Eleinte csak olyanokat mondogatott, hogy zománcot evett és a torkán megakadt, de az évek teltével még borotválkozós pengét is nyeldeste, és ott van fölakadva a torkán. Ezt többször eljátszotta a pengenyelést. Majd közölte a családjával, hogy Szendi tanár úr azt mondta neki, „Szabóné, ha még egy pengét lenyel, akkor nem veszem ki, hanem lenyomom a torkán”.

 Közben az apa egyre többször érkezik haza ittasan este a munka után, ebből szinte mindig vitatkozás van az édesanyjával, és amikor a gyerekek már-már felnőttek és az italért dorgálják, erre ő mindig „én bezzeg kiálltam mellettetek, amikor el akartak vinni benneteket és most ti így bántok velem”. Vagyis lelkileg zsarolja családját.

A szomszéd tanyában él a Patkós család azokkal igen jó viszonyt ápolnak. Közben a kis Sárát is néha napján, amikor nincs, kire hagyni a Patkósné Zsuzsika néni szívesen tölti idejét véle. Amikor az apa le-levág egy-egy jó nagyra nőt, sertést akkor a Zsuzsika nénit is áthívják segíteni. Olyankor minden kézre szükség van.

 Javában tart a disznótor, a szomszéd néni mondja, a kicsike lánykának hozzon már egy villát. A pedig gyorsan kiszalad, az istállóban majd megkeresi a vasvillát és azzal tér vissza a konyhában. Örömmel nyújtja át, de Zsuzsika néni azt mondta ő egy villát szeretne kérni, mire a kis Sára hát ez egy villa. S nem érti, hogy mi a baj vele, kértek egy villát és ő hozott is. Akkor a néni elmagyarázza neki, hogy egy kicsike villát szeretne kérni „de nekünk olyan nincs, csak nagy”.

 ←→ 

 

 

 ←→ 

 Az idő gyorsan telik és a napok, hetekké azok pedig hónapokká válnak, míg az általunk nyomon követett Sárika már öt éves lett Az anyukája újabban sokat jár orvoshoz és olyan esett is, előadódik, hogy hetekig nincs otthon. Még szerencse hogy a nagyja gyerekek már tudnak vigyázni a kicsire, de azért néha nem ártana a körmükre nézni mivel a 17 éves Lajos nekilát dohányozni, de mindenre figyel, ezért a kisebbeket is kényszeríti, hogy szíjanak bele a cigijében, így nem tudják beárulni az apánál. Felnőtt fejjel, amikor Sárának mondják, ha eddig nem dohányoztál, már ne a szokjál rá, erre ő „öt éves voltam, amikor először cigiztem, néznek, és csak hallgatnak, közben érzem, nem hisznek nekem”. Pedig ő tényleg nem hazudik, de ki hinné el azt, hogy 5 évesen dohányozik egy gyermek, ha csak egy-két szívást is. Egyre rosszabb idők jönnek, az édesanyja már ismét ki tudja, hol van. Míg egy napon megjelennek az akkori városházáról a gyermekvédelmiek, hogy intézetben vigyék a három legkisebb gyereket. Természetesen az apa jelenlétében. Mindent körben néznek, és azt állapítsák meg, hogy nincs, semmi probléma, csak az anya hol van? A kamra kivételesen teli van mindenféle finomsággal, mivel a télen legalább négy nagy hízót vágott le az apjuk.

Ott lóg a sok kolbász a rúdon, a szalonna és a sonka mellett. Három –négy zsák lisztet is láttak a kamra másik sarkában és egy hatalmas zsák kristálycukor is, ott álldogál szótlanul. Van egy gyönyörű tehénkéjük is, a Bimbó, ami annyi tejet ad naponta, hogy még másoknak is jut belőle. Mindig van az asztalon, a tejen kívül kávé és tejföl, túró is. Így hát már a gyerekek nem szenvednek élelemben hiányt „csak az

  anyában” Az apa kérésére engedve úgy döntenek, mivel a gyermekek is mind azt szeretnék, hogy maradhatnak. Ha mégis meggondolná magát, csak szóljon és jönnek, viszik őket el.

  ←→ 

 

 

 

 ←→ 

 Azért van az, hogy minden kaptár előtt, ha megfigyeltétek, már vannak a földön döglött méhek, ezek mind lopni jöttek ide, de a szag alapján ki tudják választani, hogy nem az ők család tagjai.

Telt múlt az idő közben Tecuska beköltözött a városban, mert szerelmes lett Balázsban és azzal kötött házasságot, csak olyan egyszerűt nem verték nagydobra. Alig telt el pár hónap ismét gyarapodott a család, vagy fogyott ki-ki döntse el, ugyanis a legidősebb fiú István is házasságra adta a fejét. Ekkor már Sári 4 éves lett, ez akkorra esemény volt számára, hogy minden mozdulatát még ma is látja maga előtt. Hatalmas lakodalmat csaptak, és estétől reggelig húzták a talp alá valót. A már előzőleg említett Juci néninél volt a lagzi és az ifjú pár azután ott is lakott. Így már csak hatan éltek a tanyán. Hatalmas kertjükben szilva, alma és körtefa, de olyan hogy meggy vagy cseresznye nem volt. Így hát, ha szerettek volna meggyet enni elgyalogoltak az úgy nevezett Kataligátig , majd ott esznek, amennyi beléjük fér, gondolták. De sajnos nem sikeres ez az út mivel még éretlennek találták az egy szem meggyet is, ami a fán lógott. Egy hét múlva ismét meglátogatták az áhított gyümölcsfát, de sajnos már nem volt ott az egy szemecske sem. Pedig az út igen hosszú legalább három vagy négy kilométer volt, közben jó pár tanya mellett kellett elhaladniuk. Úgy a második tanyán a mondás szerint a konyhában van a kút, erre a kis Sára, mint minden gyermek érdeklődően kérdezi „hogy miért ott”? Mivel nálunk kint a szabadban a tanyától jó messze van, vagy 60 méterre található. Peti természetesen tudja a választ is „hát azért van a konyhában a kút, hogy ne keljen éjjel kimenni a vécére.” Sokat gondolkozik a kis lányka, de nem értelmezi, hogyan lehet az, hogy éjjel vécének használják, nappal pedig kútnak.  ---Saci már ismét átvágtak a testvéreid, nem gondolnád? ---- De ő csak mondogatja, amikor ennél a tanyánál elmennek mindig „na, itt van a konyhában a kút és a vécé is egyben.”

 ←→