Folytatás..11

 ←→ 

 Ha jól emlékszem egy olyan egyenes hosszú szárú pennát kaptunk a kezünkben és egy üveg tintát is. A tintásüvegnek lecsavartuk a kupakját, majd a pennát belemártottuk, és már írhattunk is vele, ha közben nem csöppent el, s hagyott akkorra nagy pacnit a füzeten, hogy azt beterítette. Ekkor a túlbuzgó tanító bácsi akkorra körmösöket húzott a kezünkre. Igaz, aki azzal meg tanult írni, egy élet is kevés hogy elfeledje azt. Ezt az eseményt azért írtam egyes szám első személyben, mert, igen ez velem is pont így történt meg. Közben ne feledjük el azt, sem hogy Sárika még mindig pösze és ezért sokkal többet kap abból a bizonyos vonalzóból is. A nagy nehézség ellenére, ha lassan is, de múlnak a napok és hamarosan vége az első tanévnek is. Igen ám, de Sárával problémák vannak a beszédével, ezért a szülőket kéreti be a körmösöket adó nevelő elbeszélgetésre. Az apja megy el és meghallgatja a tanár úr véleményét, ami a következő „a gyermeknek nincs, annyira nagy problémája mind gondolnák, egy-két év és teljesen kinövi a pöszeséget, ezért azt javaslom, hogy megegyezhetünk abban, hogy tovább engedem a második osztályban, de sajnos ennek ára van, még pedig egy pár hatalmas pulyka, amit holnap várok szeretettel az otthonomban.”.

A pulykát azért kérte a nevelő úr, hogy a gyermeket a második osztályban engedhesse a beszéd hibái ellenére is. Tudván azt ő, hogy a szülők sok-sok ilyen állatot tartanak a tanyán. Gondolta összeköti a kellemest a hasznossal és neki is, jut a finom pulyka húsból. Hisz egy kifejlődött állat kb 20kg-ot is nyom. Arra nem gondolt, hogy mennyi probléma és odafigyelés kell mire ez az állat, eléri azt a bizonyos súlyt. De szerintem az sem volt eszében, hogy amikor jön egy-egy zivatar, ebben a családban nem az a szokás hogy gyorsan beszaladunk és becsukjuk az ajtót magunk mögött, hanem elindulunk és megkeressük a pulykákat, hogy ne legyen nekik semmi bajuk a nagy zivatarban.

 ←→